Házirend

Kedves Vendégeink, 

köszönjük, hogy a Mon Cherry Vendégházat választották! Az itt 

tartózkodásuk zavartalansága érdekében szolgáltatásainkat az alábbi rend szerint vehetik igénybe:

Bejelentkezés / Kijelentkezés: 

A szálláshely az érkezés napján 15.00 órától az elutazás napján délelőtt 10.00 óráig áll rendelkezésre. Korábbbi érkezésre, illetve későbbi távozásra – mindenkori foglaltságunk függvényében – van lehetőség. Erre irányuló kéréseikkel keressenek minket a megadott elérhetőségeinken. 

Fizetés: 

A foglalás megerősítéséhez a visszaigazolást követő 48 órán belül kérjük a szállásdíj teljes összegét átutalni. 

A fizetés kizárólag VISA, EUROCARD / MASTERCARD, OTP SZÉP kártyával, vagy hitelkártyával, a weboldalunkon és egyéb szállásfoglaló (közvetítő) oldalon történhet. 

Helyszíni vagy készpénzes fizetésre nincs lehetőség.

Vendégeink a szálláshelyet csak a teljes szállásdíj kifizetése után foglalhatják el! A teljes szállásdíj alatt az előre lefoglalt napokat értjük. Abban az esetben, ha úgy döntenek, hogy az itt tartózkodást előbb szakítják meg, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni. 

A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek, melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet. 

A viselkedés- és karbantartásbeli szabályok tiszteletben tartása és a szállás helyes, célszerű használata érdekében az üzemeltető fenntartja magának a jogot 20.000.- Ft összegű kaució kérésére. A kauciót szintén előre utalással kérjük és azt a szálláshely ellenőrzését követően visszaszolgáltatjuk, amennyiben a szálláshelyet hiánytalanul és kár keletkezése nélkül adják vissza. 

Fizetési eszközök: átutalás, Szép kártya (OTP). 

Elfogadott pénznemek: HUF (Ft), EUR (€). 

A szállásdíj tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket.

Parkoló használat: 

Egy autónak a ketben zárt, két autónak az ingatlan előtt ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk. 

A parkoló területén nem lehet a gépjárművön nagyobb szerelést, karbantartást végezni. Kisebb javítás, karbantartás megengedett mindaddig, míg a terület tisztasága nem veszélyeztetett. Autómosást végezni tilos!

Dohányzás: 

A dohányzás (minden alternatív dohánytermékre is vonatkozik) és a nyílt láng (gyertya, füstölő) használata a vendégházon belül szigorúan TILOS! 

Csak a két kijelölt helyen (teraszon, kerti étkezőasztalnál) szabad a dohányzás, csikkeket az erre a célra fenntartott hamutartókba kell elhelyezni! 

Szobák, berendezési tárgyak használata: 

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A szobák berendezését és felszerelését a házból kivinni tilos! A kerti eszközöket, kertibútorokat, valamint kerékpárt, rollert, motort a házba bevinni tilos!

A szállás elhagyásakor az Önök biztonsága érdekében is minden esetben kérjük az épületet és a kaput kulcsra zárni és kérjük, győződjön meg, hogy a klíma-, villany lekapcsolva vannak-e, ajtók, abalok csukva vannak-e, illetve a vízcsapok elzárva legyenek. 

Távozás után a szobákat átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a kaucióból levonjuk, ha az nem fedezi, a további költségeket a vendéggel megtéríttetjük. 

Bármilyen meghibásodást észlelnek kérjük azonnal, haladéktalanul jelezzék, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.  

Étkezés: 

Vendégházunk jól felszerelt konyhával rendelkezik, ahol lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére, melegítésre, főzésre, sütésre.

Kérjük, a szobákban ne étkezzenek, ezt csak az étkezőasztalon, a teraszon lévő asztalon, vagy a kerti asztalnál tegyék! 

A konyha eszközeit kérjük használat után elmosva, tisztán tegyék vissza a helyükre. 

Takarítás: 

A szállást a vendégek tisztán kapják meg és ittlétük alatt, kérjük ügyeljenek a tisztaságra! 

A szobák, fürdőszobák takarítása, fertőtlenítése távozáskor történik. Hosszabb tartózkodás esetén hetente ágyneműcsere és takarítás igény esetén biztosított. 

A háztartási szemét gyűjtése szelektíven a konyhában, fürdőszobában elhelyezett szemetesekben, illetve a kapunál található kukákba lehetséges. Szelektív kukába kizárólag üveg, fém és műanyag hulladék helyezhető.

Tűzrakás, grillezés: 

Tüzet rakni szigorúan tilos! A kihelyezett grillezőn lehet sütögetni faszénnel, faszenet – térítés ellenében- biztosítunk. A helyi önkormányzat által elrendelt tűzgyújtási tilalom esetén a grillezés is szigorúan tilos! 

Felelősségvállalás: 

A vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégház területén okozott károk értékét a károkozó vendég vagy kiskorú esetén annak törvényes képviselője köteles megtéríteni, amennyiben ezt megtagadja, a szállásadó polgári peres úton hajtja be követelését. 

A vendégek vagyontárgyaiért a szállásadó felelősséget nem vállal! 

Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.). 

Tűz- és balesetvédelem: 

A tűz esetén azonnal értesíteni kell a Tűzoltóságot, segélyhívó központot és az üzemeltetőt. 

Fontos telefonszámok: 

– Mentők: 104 

– Tűzoltóság (katasztrófavédelem): 105 

– Rendőrség: 107 

– Segélyhívó központ (egységes európai szám): 112 

A vendégházban, annak udvarán, teraszán több olyan terület, illetve eszköz van, amely nem rendeltetésszerű használat esetén balesetveszélyes lehet – ezeket mindenki csak saját felelősségre használhatja (masszázsmedence, medence, terasz, függőágy, kerékpárok stb.) A vendégházban, annak udvarán és teraszán gyermek kizárólag szülői felügyelettel tartózkodhat! Az üzemeltető esetleges balesetekért felelősséget nem vállal! 

Szolgáltatások: 

Wellness szolgáltatásaink maximális pihenést, ellazulást biztosítanak, mindezek használatáért külön díjat nem számítunk fel. 

  1. Masszázsmedence

A teraszon kapott helyet egy kényelmes masszázsmedence, mely

minden évszakban, egész évben igénybevehető. Maximum 4 férőhellyel és 120 db levegőfúvókával rendelkezik. 

Legideálisabb vízhőmérséklet: télen 38-39 oC, nyáron 33-34 oC 

Használatánál a tisztaság, higiéniai és balesetmegelőzési okok miatt nagyon fontos néhány dolgot betartani: 

– A masszázsmedencébe ugrálni tilos!*

-6 éven aluli gyermek nem, illetve úszni ne tudó 14 év alatti gyermek kizárólag felnőtt felügylete mellett veheti igénybe a masszázsmedencét!*

– A masszázsmedencét ittasan, kábítószer vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt használatba venni tilos!*

– A masszázsmedencében és közelében a dohányzás tilos!*

– A masszázsmedencébe ételt-italt bevinni tilos!*

– Testünkön a különféle testápolók, tusfürdők, kozmetikumok szennyezik, habosítják a 

fürdővizet, így használat előtt kérjük, zuhanyozzon le!*

– Tiszta talppal, mezítláb lépjen be, ügyelve, hogy külső szennyeződést ne vigyen be a 

talpával. Használja az erre a célra odahelyezett lábmosót.*

– A masszázsmedencébe ki és belépéskor fokozottan figyeljen.* A víz miatt csúszós lehet a terasz burkolata.

– Csakis tiszta, sima vízzel kiöblített fürdőruhában lépjen be a masszázsmedencébe.*

– A maszázsmedencét elsősorban masszázsra, ellazulásra alakították ki, nem alkalmas fürdőzésre, pancsolásra, ezért gyerekek csak felnőtt felügyelete mellett használhatják! 

– Egy vízszűrő nyílás van a masszázsmedencében. Eltömíteni, hosszabb ideig lábbal 

eltakarni veszélyes és tilos, mivel ez gátolhatja a víz keringését, szűrését!* 

– A medence öntisztítása során folyamatosan működteti a keringető 

funkcióját. Ne kapcsolja ki!*

– Ha a masszázsmedence használaton kívül van, a biztonsági thermo tetővel mindig legyen lezárva. Nagyon fontos, hiszen például hidegebb időben csökkenhet a hőmérséklet, melegebb időben falevelek, rovarok hullhatnak a vízbe.*

Fokozott figyelmet kérünk, mert a helytelen használatból adódó károkat meg kell térítenie! 

Amennyiben a masszázsmedence vizét a nem szabályszerű használat miatt (pl. beleömlött ital, belehullott étel, túlzottan szennyezett ruházattal való fürdőzés, naptej, krém, smink használata, stb.) cserélni kell, úgy annak költségét a Vendég fizeti meg. Ennek egyszeri díja: 15.000 Ft, amennyiben a vízszűrő cseréje szükséges ki nem mosható anyagok, szerek miatt, annak egyszeri díja 25.000 Ft.*

A masszázsmedence tisztítása, fertőtlenítése minden vendégünk után megtörténik.*

Ezt a szolgáltatást mindenki saját felelősséggel veheti igénybe!*

  1. Kerti medence

A kerti medence szezonálisan használható, kedvező időjárás függvényében akár már májustól egészen októberig. 

A masszázsmedencénél leírtak szerint a *-al jelölt részek a kerti medencére is vonatkoznak.

Kerékpárok:

A ház mellett 4 db kerékpár van elhelyezve, melyek a vendégházunkban tartózkodás ideje alatt kizárólag saját felelősségre korlátlanul használható.

Elindulás előtt a Vendég nézze át az általa használni kívánt biciklit és csak akkor induljon vele útnak, ha azt biztonságosnak ítélte meg. 

Személyi sérülésekért, balesetekért felelősséget nem vállalunk.

Egy számzáras zár is tartozik a kerékpárokhoz, melynek kódját előzetesen küldjük a többi információval együtt.

Kulcs-széf:

A ház bejárati ajtaja kulccsal nyílik, mely az ajtó melletti széfben található. 

A vendégek kódját a fizetést és az egyéb adminisztrációt követően időben megküldjük, 

mely az itt tartózkodásuk alatt nyitja a kulcs-széfet. Távozáskor a kulcsot kérjük ebbe helyezzék vissza. Az átadott kulcsok elvesztése esetén a vendég haladéktalanul köteles szólni a szállásadónak, illetve az ezzel járó költségeket is megtéríteni (másolás, ajtó kinyitás, zárcsere stb.).

Széf:

Vendégházunk miniszéffel felszerelt. A kódot előzetesen elküldjük a többi információval együtt. 

A széfben hagyott értékekért felelősséget nem vállalunk!

Tájékoztató:

– A Mon Cherry egy recepció nélküli vendégház / kulcsosház, így jelenlétünk érkezéskor, távozáskor nem állandó, viszont bármikor fogadjuk kérésüket, panaszukat a megadott elérhetőségeinken. 

– A vendégházban található a földszinten 1 nagy fedett terasz, 1 előszoba, 1 nappali-étkező, 1 kis konyha, 1 kis fürdőszoba, 1 földszinti hálószoba (2 fő), 

az emeleten 1 kisebb hálószoba (2 fő) és egy lounge szoba.

A vendégház minimum 2 fő, maximum 4 fő fogadására alkalmas. 

+1 fő 0-2 éves kisgyermek fogadására van lehetőség. 

Így 1 db gyermekágyat, etetőszéket, babakádat, pelenkázót tudunk biztosítani. 

– A szélessávú internet díjmentesen Wifi használatával biztosított: 

WiFi kód: MonChery2024

– Az elektromos áram 230V 50Hz 32A

– Klíma: Vendégházunk hűtő-fűtő légkondícionálóval ellátott. A hőmérséklet beállítását vendégeink egyedileg szabályozhatják. 

További fűtőtestek találhatóak a 2 hálószobában, a fürdőszobában és a lounge szobában.

– Masszázsfotel: helyezze kényelembe magát nálunk és kényeztesse magát 5 fajta vibráló masszázsfunkcióval és 2 különböző intenzitási fokozattal. Fokozatmentesen állítható lábtartóval és háttámlával.

– Ruhatisztítás: A fürdőszobában elhelyztünk egy mosó-szárítógépet, mellyel vendégeink térítésmentesen moshatnak és akár száríthatnak is. 

Természetesen folyékony mosószer és öblítő is a rendelkezésre áll.

– Hajszárító a fürdőszobába bekészítve található.

– A fürdőszobába tusfürdő/sampon (2in1), folyékonyszappan, törölközők, wc papír és egy tisztítószer is van. 

– Az előtérben találnak 2 db esernyőt, 1 cipőkanalat, 5 fogas kabátakasztót és 4 fogas kulcstartót, cipőtárolót.

– A konyha jól felszerelt: 6 terítékes mosogatógép található, akár 20 perces partiprogrammal és a hozzá való mosogatószerekkel.

Mikrohullámú sütő, forrólevegős sütő (Air Fryer), kapszulás kávéfőző előre bekészített Dolce Gusto kávékapszulákkal, instant kávé fogyasztás, tea fogyasztás, vízforraló, kenyérpirító, indukciós főzőlap és hozzávaló edények, serpenyők, étkészletek, 

különböző pohárkészletek, welcome drink (1 üveg cseresznyebor).

– Az emeleten a lounge szobában találunk a könyvespolcon könyveket, kényelmes fotelt lábtartóval, olvasólámpával, de akár babzsákban is ülhetünk. 

A szemben elhelyezett digtális képkereten megtekinthető több órányi videó Esztergom és környéke látnivalóiról, érdekességeiről, túraútvonalakról, kerékpártúraútvonalakról, számos programlehetőségről és helyi gasztronómiáról, de ilyen tartalmakat nyomtatott formában

az asztalon (lounge szobában és a nappaliban) is talál az Tourinform Esztergom jóvoltából. 

A mellette elhelyezett vezetéknélküli fejhallgatót bekapcsolva, vagy ennek jack aljzatát kihúzva hallhatjuk is a filmeket. 

Szintén a lounge szobában találni lehet egy kis lemezjátszót is. A könyvespolc alsó részén remélhetőleg talál magának egy vagy több kedves lemezt, amit szívesen meghallgatna. Rádiót is hallgathat rajta, az itt fogható állomások előre be vannak programozva. Ha mindezt vezeték nélküli fejhallgatóval szertné, csak dugja át a jack aljzatot a digitális képkeretből. 

– Televízió: A nappaliban és a két hálószobában tv okosítóval felszerelt készülékek találhatóak. 

Sweet TV – 136 tévécsatorna (magyar és külföldi) + 1000 film közül választhat (Paramount, Disney, MGM és Sony válogatott filmjei)

MAX – streamingszolgáltató (7000 órányi film és sorozat, az HBO, MAX Originals, Discovery, DC, AS, ID, TLC és CN gyártásaiból)

SkyShowtime – streamingszolgáltató (filmek és sorozatok – Paramount Pictures, Paramount+, Sky, Universal, DreamWorks, Showtime, Nickelodeon)

YouTube – videómegosztó

A nappaliban található tévére egy Sony PlayStation 4 Slim játékkonzol is rá van csatlakoztatva két kontrollerrel, folyamatosan bővülő játékkínálattal, 

hogy még élvezetesebb legyen a nálunk töltött idő. 

– A nappaliban elhelyezett tévészekrény egyik fiókjában biztosan találnak kedvükrevaló társasjátékokat.

Reggeli:

A vendégházhoz legközelebb eső étterem a Haluska Étterem, a Kerek Tó partján. 

Cím: Esztergom – Búbánatvölgy, Fárikúti út 114.

+36306610704

Taxi:

Taxi szolgáltatásért hívja az alábbi telefonszámok egyikét: 

Taxi 1000: +36206221000

Peti Taxi: +36303090105


Orvosi ügyelet:

Orvosi ügyelet: Esztergom, Petőfi Sándor utca 26-28,

  1. épület Tel.: +36703703104

Ügyeleti idő: Hétfő-Péntek: 16:00-08:00 és 16:00-22:00 hétvégén, illetve munkaszüneti napokon 08:00-08:00 és 08:00-22:00

www.orvosiügyeletesztergom.hu

Fogászati ügyelet: Crown Dentál Praxis és Labor Fogászati Kft.  

2500 Esztergom, Petőfi Sándor utca 11.

Időpont: szombat-vasárnap és ünnepnapokon 07:00 és 13:00 óra között.

Sürgősségi betegellátó osztály: 2500 Esztergom, Petőfi Sándor u. 26-28. Tel.:+3633542300/334-es mellék 

Legközelebbi Bank és ATM automata: OTP Bank, 2500 Esztergom, Rákóczi Tér 2-4.

Bélyeg, Képeslap, Újság: a legközelebbi postán kaphatóak. 2500 Esztergom, Arany János utca 2.

Programok:

Programfüzeteinket megtalálja a házban elhelyezett mappákban, valamint az alábbi weboldalakon: 

www.visitesztergom.hu

www.programturizmus.hu

www.ilovedunakanyar.hu


Egyéb: 

A szálláson csak az oda bejelentett vendégek tartózkodhatnak. A szálláson látogatókat, idegeneket fogadni tilos! 

Házi kedvencet, kisállatot nem tudunk fogadni. 

A csendrendeletre és a szomszédokra való tekintettel kérjük, mindenféle zajos 

tevékenységet legyenek szívesek mellőzni! Zenehallgatás kulturált hangerővel lehetséges, de a ház, az üdülőövezet hangos szórakozásra, bulizásra nem alkalmas! Kérjük Önöket az éjszakai csend betartására 19:00 órától 8:00 óráig! 

A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja. A házirend megsértése esetén, a szállás lemondásra kerülhet. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napot/napokat. 

A szállás igénybevételével, visszaigazolásával a vendégek által a házirendet elfogadottnak tekintjük. A feltételek/házirend nem elolvasása, nem ismerete nem mentesít a következmények alól! 

Kapcsolat:

Vendégház címe: 2500 Esztergom, Cseresznyés út 1. 

Szállásadók: Lugosi Dóra, Vaczula János – Adószámos magánszemély, magánszálláshely szolgáltató

Telefon: +3630/241-9410

e-mail címe: moncherryvendeghaz@gmail.com 

Üzemeltetési adatok: 

Adószám – 90457188-1-31

NTAK regisztrációs szám – MA24100364